Vendégposzt: BeEdu matatókockák, matató falak

BeEdu termékeink születéséhez két pedagógusra volt szükség. Olyan pedagógusra, aki nem szeret butaságokra költeni, főleg, ha kisgyermekről van szó. Tudjátok a problémát: amikor szeretnél valami egyedit, amit nem kapsz meg egyik üzletben sem, valami kreatívat, lehetőleg fejlesztő hatásút, olyat, amit nem dobnak ki két hét után, amivel a tündéri keresztlányod első születésnapján megjelenhetsz.

Első matatókockánk

Néhány perc böngészés után mutattam Daninak egy képet, egy matatófalról, hogy “Na, mit szólsz, meg tudjuk mi ezt csinálni?”, annyit mondott: “Naná!”. És akkor elkezdtük megtervezni a falat, amelyből végül inkább kocka lett. Kellett egy kis idő, mire minden a helyére került, de a végeredménnyel meg voltunk elégedve. Azon a kedves napon a többi szülő érdeklődött, készítünk-e másoknak is, áruljuk-e a kockát. Addig meg sem fordult a fejünkben, hogy majd lesz érdeklődő, vagy, hogy mi ezt hosszú távon fejleszteni, árulni fogjuk. Ahogy jöttek a megrendelések, úgy változott a kocka is. A visszajelzések alapján tudjuk, mi szorul változtatásra, átgondolásra. 

Mára már a kockán kívül matatófalat is készítünk, több formában: klasszikus téglalap alakút, traktort utánfutóval illetve felhőt több színben. 

Ha szeretnél te is egyedi ajándékot, ami biztosan nagy sikert arat majd, válassz termékeink közül és garantáltan nem fogtok csalódni!

Matató kocka

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top
Share via
Copy link
Powered by Social Snap